Az online hirdetés egyik legfőbb előnye, hogy keretein belül a kampányok adott helyekre, például városokra, régiókra vagy országokra célozhatók. Előfordulhat például, hogy egy autókölcsönzéssel foglalkozó vállalat olyan felhasználókat szeretne elérni, akik bérautót keresnek Budapesten. Ilyenkor kampányukat Budapestre célozhatják, és lehetőségük van arra is, hogy csak Budapestre jellemző kedvezményeket szerepeltessenek a hirdetésükben.

Februárban további 17 országban indítottuk el a város szerinti célzást, amivel célunk, hogy a földrajzi célzást pontosabbá, könnyebben használhatóvá és rugalmasabbá tegyük. Jövőbeli fejlesztéseink részeként számos módosítást hajtunk végre az AdWords földrajzi célzási lehetőségeinél. Ezek a módosítások 2011. július 8-tól lépnek életbe, és megtalálhatók lesznek köztük az alábbiak:

Módosítások a jelenleg is elérhető helyeknél: A világ földrajzának változásai, valamint az ismétlődő vagy egymást fedő földrajzi célzási területek megléte miatt eltávolítunk egyes földrajzi célzási területeket, többek között Japánban, Dániában, Spanyolországban és Hollandiában. 2010-ben Finnországban például megszűnt hat tartomány, és bár a továbbiakban nem célozhatod ezeket a tartományokat, továbbra is lehetőséged van a finn városok célzására. Tehát ezek a tartományok a jövőben nem, Finnország városai viszont továbbra is célozhatók lesznek. A módosítások életbe lépését követően az új kampányoknál nem adhatók meg az itt felsorolt helyek* . Ha meglévő kampányaid valamelyikével e helyek bármelyikét célzod, akkor a listában át kell helyezned őket a javasolt célhelyek közé*, ellenkező esetben automatikusan áthelyezzük azokat. Kérjük, gondosan nézd át a listát, mert a módosítások némelyike nagyobb helyekbe történő beolvasztást eredményez.

Az egyéni alakzatok (több pontból vagy sokszögből álló célzások) megszűnése: A továbbiakban nem adhatók meg több pontból álló célzások az AdWordsben. Jelenlegi kampányaid meglévő alakzatait továbbra is megtekintheted és törölheted. Azok használatban is maradnak 2011 végéig. Ezt követően az AdWords kampányaidban még mindig meglévő sokszögcélzásokat áthelyezzük elérhető helyekre, például egy közeli városra vagy egy térképpontra bizonyos sugarú körrel. Javasoljuk, hogy cseréld le sokszögcélzásaidat ezekre az alternatívákra, mert ellenkező esetben 2011 végén automatikusan elvégezzük az áthelyezést.

A "Cím megjelenítése a hirdetésben" funkció eltávolítása: Bizonyos országokban jelenleg csak úgy jeleníthető meg cím a hirdetéseiddel, ha bejelölöd a "Cím hirdetésekben való megjelenítésének engedélyezése" lehetőséget azoknál a kampányoknál, amelyek egy térképpont körüli területet céloznak. Ez a lehetőség a jövőben nem lesz elérhető. Ha meg szeretnéd jeleníteni a vállalkozásod címét vagy telefonszámodat, akkor az AdWords helybővítményeit kell használnod.

Ha ezeket a funkciókat az AdWords API-val használod, érdemes átnézni az AdWords API blogot*, ahol további információt kaphatsz a küszöbön álló változtatásokról.

Az imént vázolt változások 2011. július 8. után lépnek életbe. Javasoljuk, hogy kampányaidban mihamarabb módosítsd földrajzi célzási beállításaidat az elérhető lehetőségek valamelyikére.

Írta: Nathania Lozada, Inside AdWords Csapat

*angol nyelvű