Az AdWords kezelői fiókja olyan, a legtapasztaltabb hirdetők igényeihez igazított eszköz, amely használatával több fiók is hatékonyan követhető nyomon, illetve kezelhető. Most számos érdekes fejlesztést vezetünk be: lehetővé tesszük például a kampányok több fiókra kiterjedő kezelését, hatékony jelentéskészítési eszközöket biztosítunk, illetve továbbfejlesztjük a fiókon belüli navigációt. Reményeink szerint ezekkel a funkciókkal időt takaríthat meg, illetve részletesebben tekintheti át a fiók teljesítményét.

A kampányok együttes kezelése

A jelentések létrehozása, illetve a kampányok gyors módosítása – amennyiben több fiókban kell végrehajtani ezeket a műveleteket – nagyon időigényes feladat lehet. Hogy egy nézetben, együttesen kezelhesse az összes kampányt, illetve egyszerre hozhasson létre rájuk vonatkozó jelentéseket, új „Kampányok” nézetet adtunk a kezelői fiók irányítópultjához.

Az egyéni fiókokból jól ismert kampányszintű műveletek már a kezelői fiók szintjén is használhatók. Akár 20 kijelölt fiók esetén is alkalmazhat szegmenseket a kampány teljesítményére vonatkozó jelentésekben, illetve adhat oszlopokat vagy állíthat be szűrőket ezekhez a jelentésekhez. Arra is van lehetősége, hogy gyorsan módosítsa a napi költségkereteket, illetve aktiválja vagy szüneteltesse az érintett fiókok kampányait. Ezenkívül bármelyik egyéni fiókhoz közvetlenül a kezelői fiókban hozhat létre kampányokat.


Jobb, informatívabb jelentések készítése

Mostantól az adatok ugyanolyan aktuálisak lesznek a kezelői fiók irányítópultján, mint az AdWords többi részén. Ez azt jelenti, hogy már nem kell belépnie az egyéni fiókokba, ha a legfrissebb jelentésmutatókra kíváncsi. Hogy az irányítópult jelentései még hasznosabbak legyenek, már az elmúlt 90 nap előtti időszakot is tartalmazó egyéni dátumtartományt is megadhat, és ezt bármilyen időszakkal összevetheti. További (például konverziókkal kapcsolatos) jelentésoszlopokat is hozzáadtunk, a teljesítményről pedig már közvetlenül az irányítópulton is készíthető diagram.


A fiókadatok hatékonyabb áttekintését speciális szegmentálási és szűrési eszközök hozzáadásával segítjük. Az adatokat gyorsan rendszerezheti, például hálózat, kattintástípus vagy eszköz szerint – attól függően, hogy a vállalkozás szempontjából melyek a leglényegesebb információk. Ezután szűrők alkalmazásával új lehetőségeket kereshet, esetleg megjelenítheti a kívánt adatokat.

Ha kezelőhelyettesi fiókokat használ, akkor egy új legördülő menü is segíti az irányítópult áttekintését: használatával megadhatja, hogy csak a közvetlenül összekapcsolt kezelőhelyettesi és egyéni fiókok, az összes összekapcsolt kezelőhelyettesi és egyéni fiók vagy az összes összekapcsolt egyéni fiók teljesítményadatai jelenjenek meg.


Gyorsabb navigáció a fiókok között

Végezetül pedig a megtekinteni kívánt fiók megtalálását is megkönnyítettük. Mostantól az AdWords-fiók felső részén lévő legördülő menü kibontásával megkeresheti, illetve kijelölheti azt a kezelői vagy egyéni fiókot, amelybe el szeretne jutni.


Ügyfelek történetei A kezelői fiók fenti újdonságait több ügyfél is gyorsan ki tudta használni.
 A termékvonalunk a közelmúltban bővült, ennek eredményeként pedig drámaian megugrott a kezelt AdWords-fiókok száma. Ugyanakkor az, hogy azonosítani tudjuk a lényeges trendeket a kampányok teljesítményében, majd a legmegfelelőbb helyen tudunk beavatkozni – mindehhez pedig egy nézet is elegendő –, nem pusztán heti 4-5 óra időmegtakarítást jelent; abban is biztosak lehetünk, hogy a fiókok jó állapotban maradnak.” – Katherine Doty, a Rosetta Stone globális keresésekért felelős marketingmenedzsere

90 egyéni AdWords-fióknál is többet használunk, és a hatékony kezelésükhöz szigorú kampányelnevezési konvencióra van szükségünk. A kezelői fiók új Kampányok nézetének köszönhetően az összes kampányt egyetlen nézetből tudjuk kezelni és optimalizálni. Ezzel rengeteg időt takarítunk meg, hiszen nem kell folyamatosan váltogatnunk a fiókok között, hogy onnan kezeljük a kampányokat.” -- Jeremy Legrand, a Kaymu keresőmarketinggel foglalkozó részlegének vezetője” 
– Jeremy Legrand, a Kaymu keresőmarketinggel foglalkozó részlegének vezetője

Új fejlesztések, új név

Annak érdekében, hogy egyszerűsítsük az elnevezést, illetve igazodjunk a fent részletezett új fejlesztésekhez, a jövőben már nem használjuk az „Ügyfélközpont” megjelölést az AdWords kezelői fiókjaira. Az év során ez a változás az AdWords Súgójában, illetve a jövőbeli üzeneteinkben is megjelenik.

Lehetősége van rá, hogy megtekintse az AdWords rendszer bemutatóját – ennek során megismerkedhet az új fejlesztésekkel. A kezelői fiókokról az AdWords Súgójában talál további információt.


Közzétette: Zak Stern, AdWords-termékmenedzser