Legyen szó „környékbeli szállodákról” vagy „közeli szállodákról”, gyakran más-más kifejezésekkel keressük ugyanazokat a dolgokat. Emiatt az ügyfelek elérése az igazán fontos pillanatokban néha olyan, mintha mozgó célpontra lövöldöznénk. Igazság szerint a Google keresőjében végzett napi több milliárd keresésnek mindössze 15%-a nem fordult még elő korábban soha.1 Ehhez pedig tegyük hozzá a termékválaszték változásait és a webhelyek mélyén elrejtett tartalmakat, és beláthatjuk, hogy az emberek nem mindig találják meg azt, amit keresnek. Ez az oka annak, hogy három évvel ezelőtt bevezettük a dinamikus keresési hirdetéseket (DSA-t).

Ma pedig örömmel jelentjük be, hogy a DSA-t kibővítettük és az alapoktól újraépítve új eszközökkel láttuk el. Immár világszerte minden hirdető rendelkezésére áll.

Mik a dinamikus keresési hirdetések?

A DSA segítségével az ügyfeleket a kellő információkkal érheti el, miközben keresést végeznek – és mindehhez nem szükséges kulcsszavakat kezelnie. A Google organikus webfeltérképező technológiáját alkalmazó DSA a webhelyek indexelése révén határozza meg, hogy mely kereséseknél jelenítsen meg hirdetéseket. Ha egy keresés az Ön webhelyén lévő tartalomra nézve releváns, a Google automatikusan hirdetést állít elő, melyet benevez az aukcióra. A hirdetés főcíme és céloldalai az Ön által kínált termékek és szolgáltatások, valamint az emberek keresései alapján készülnek el. Ezek a jól célzott hirdetések kiegészítik az egyéb AdWords-kampányokat is, mivel hasznosítják az olyan, releváns kereséseket, amelyeket a meglévő kulcsszavak nem fednek le.

Hirdetések megjelenítése az Ön webhelye alapján


Az ügyfelek elérésének létezik egy, még a fentieknél is hatékonyabb módja. A webhelyek feltérképezésén és indexelésén felül a DSA a hirdetések célzása érdekében a webhelyek tartalmát immár kategóriákba rendezi. Az ajánlott kategóriák személyre szabottak az adott termékek és szolgáltatások tekintetében (például: „Bútor”), és csak olyan keresési kifejezéseknél aktiválnak hirdetéseket, amelyekhez kapcsolódóan Önnek releváns céloldala van. Az egyes kategóriák finomíthatók is, így további, konkrétabb kategóriák jeleníthetők meg.

Megteheti például, hogy az ajánlott „bútor” kategóriát szűkebb alkategóriákra bontja, és csak „étkező bútort” vagy „nappali bútort” hirdet. Válasszon ki tetszés szerinti számú kategóriát, vagy válassza azt a lehetőséget, hogy a hirdetések a teljes webhelye alapján jelenjenek meg.

Hirdetés-előnézetek és információgazdag ajánlások

Miután kiválasztotta a kategóriákat, az újonnan a szolgáltatásba került eszközök segítségével jobban átláthatja, hogyan jelennek meg hirdetései. Az egyes ajánlott kategóriákban immár minták láthatók a megcélzott keresési kifejezésekre, a megjelenő szöveges hirdetésekre, valamint az ügyfeleknél megjelenő céloldalakra. A kampány megkezdésében segítséget nyújt, hogy az egyes ajánlott kategóriáknál a rendszer kiszámítja a javasolt kattintásonkénti költséget is. Ezek a javaslatok a meglévő, hasonló keresési kifejezéseket célzó kulcsszavak teljesítményén alapulnak.

Számos ügyfelünk ért el gyors sikereket a dinamikus keresési hirdetések fent ismertetett bővítéseivel.


A Hayneedle.com, az Egyesült Államok egyik legnagyobb internetes kiskereskedője segített a DSA bétatesztjében. Az új ajánlott kategóriáknak köszönhetően 5%-os növekedést értek el a webhelyükre irányuló minősített keresési forgalomban.
A Vueling Airlines 20%-os CPA-csökkenést és a konvertált kattintások 10%-os növekedését tapasztalta, miután új ajánlott kategóriáinkat kezdte használni. Ezekkel a kategóriákkal hatékonyabban tudtak ajánlatokat beállítani, így javult a kampány teljesítménye.



Kiterjedt elérés hihetetlenül könnyen

A DSA hatékonyabb, mint eddig bármikor – az első kampány beállítása 10 percet sem vesz igénybe. A továbbfejlesztett munkafolyamat végigvezeti Önt a kampány létrehozásán, amely tartalmaz egy intuitívabb módszert is annak érdekében, hogy a hirdetési sablonok a dinamikus hirdetési célokra nézve relevánsak maradjanak.

A dinamikus keresési hirdetésekről további információ a Súgóban található.

Írta Jen Huang, termékmenedzser, AdWords

1 A Google belső adatai