A mai, sorban az ötödik bejegyzésben a továbbfejlesztett kampányok ajánlatautomatizálásával ismerkedünk meg. Az előző blogbejegyzések a mobil-, helyalapú és időalapú ajánlatkorrekciót mutatták be.

Elindítottuk az eszköz, tartózkodási hely és napszak alapú ajánlatkorrekciót, amely segítségével továbbfejlesztett kampányok használatakor a kampányok másolása nélkül szabályozhatja az ajánlatokat. Számos hirdető jelezte, hogy ezekkel az eszközökkel komoly eredmények érhetők el, és a hatékonyság is javul. Azonban egyes hirdetők számára – főleg azoknak, akik nagy számú fiókkal dolgoznak – a kampányok ilyen részletes kezelése összetett feladat lehet, és komoly időterhet jelenthet.

Mivel az ajánlattétel alapvetően fontos az AdWords sikeres használatához, különböző automatizált eszközök kifejlesztésével igyekeztünk segíteni a teljesítmény javításában és az időtakarékosságban.

Az AdWords ajánlatautomatizálás előnyei
A megfelelő ajánlatautomatizálási megoldás szinte minden hirdetőnél növelheti a forgalmat és javíthatja a hatékonyságot. Az alábbiakban olvashatók a továbbfejlesztett kampányok ajánlatautomatizálási rendszerének főbb előnyei:

        Időmegtakarítás a kulcsszóajánlatok célra való vagy volumenű automatizálásával. Az automatizálási eszközök a hirdetési célok elérése érdekében dinamikusan korrigálják a kulcsszóajánlatokat a teljes kulcsszólistában (legyen szó akár 100, akár 1 millió kulcsszóról), így használatukkal idő és energia takarítható meg.
        Kampányok létrehozása és kezelése az ajánlattételi stratégiától függetlenül. Az új rugalmas ajánlattételi stratégiákkal több ajánlattételi stratégiát is használhatsz egy kampányon belül vagy több kampányra vonatkozóan. Így egyszerre több hirdetési célra is optimalizálhatsz egy kampányon belül vagy több kampányra vonatkozóan, és nem köti meg a kezed a fiókszerkezet. További információ: lásd lent.

        Teljesítménynövelés aukció közbeni ajánlattétellel. Két rugalmas ajánlattételi stratégia (Cél CPA és Intelligens CPC) valós idejű teljesítményjelzéseket használ (többek között: tartózkodási hely, eszköz, partneroldal, operációs rendszer) az egyes aukciók ajánlatainak beállításához. Az aukció közbeni ajánlattételkor ezek az automatizálási eszközök kiszámítják a megfelelő ajánlatkorrekciókat.

        Folyamatos optimalizálás a jobb eredményekért. Automatizált eszközeink folyamatosan igazodnak a teljesítményváltozásokhoz, így neked már szükségtelen a teljesítményjelentések kiértékelése alapján folyamatosan korrigálni az ajánlatokat a teljesítményingadozásoknak megfelelően.

        Könnyű kipróbálni. Az AdWords ajánlatautomatizálási eszközök használata ingyenes és minden hirdető számára elérhető az AdWords kezelőfelületről.

Mikor használd az ajánlatautomatizálást?

Ebben a részben a Google továbbfejlesztett kampányokból elérhető egyes ajánlatautomatizálási stratégiák használatát mutatjuk be.

A Cél CPA (a Konverzióoptimalizáló rugalmas ajánlatstratégiai változata) a leghatékonyabb ajánlatautomatizálási eszközünk. Ez az ajánlattételi stratégia a konverziók valószínűségi becslésével állítja be az egyes aukciók optimális ajánlatát. Az eszköz olyan valós idejű adatokat használ, mint például a tartózkodási hely, napszak, eszköz és hálózati elhelyezés. Akkor használd ezt a stratégiát hirdetéscsoportokra és kampányokra, ha a célod a konverziók számának maximalizálása egy adott cél CPA mellett. A Cél CPA automatikusan beállítja és optimalizálja az ajánlatokat, azonban -100%-os mobilajánlat-korrekció esetén a hirdetések nem jelennek meg a mobileszközökön.

Az Intelligens CPC a kézi ajánlatokat bővíti automatikus műveletekkel, és így javítja a teljesítményt. Ez az automatizált ajánlattételi stratégia a Cél CPA által használt konverzió-előrejelzési technológia alkalmazásával finomítja a kézzel beállított ajánlatokat. Ha tisztában vagy azzal, hogy az eszköz, a tartózkodási hely, illetve a napszak a konverziókövetővel nem mérhető módon befolyásolja a konverziós értéket, továbbra is végezhetsz ajánlatkorrekciókat a stratégia használatával. Ha például szeretnél automatizált ajánlattételt használni, de tudod, hogy a mobilkattintások az online konverziókon túl is növelik az értéket (például áruház felkeresésekor), az Intelligens CPC engedélyezésekor végezhetsz egy mobilajánlat-korrekciót, amely kiegyenlíti a várt kattintásonkénti értékben mutatkozó eltérést.

Az utolsó két ajánlattételi stratégia ajánlatautomatizálást használ, és a meglévő kézi ajánlatbeállítással együtt működik. Ha az a célod, hogy a célzott befektetéssel a lehető legtöbb kattintást érd el, használd a Kattintások számának maximalizálása stratégiát. Ha számodra fontosabb a felső hirdetési pozíciókban való megjelenés, próbáld ki a Keresési oldal helyének célzása stratégiát. További információ ezekről a stratégiákról itt.

A négy rugalmas ajánlattételi stratégia egyikének használatakor a teljesítményt a Megosztott könyvtárban követheted, és szükség esetén elvégezheted a kívánt korrekciót.

Bár a neked megfelelő automatizált ajánlattételi stratégia kialakítása beletelik egy kis időbe, az automatizálással javíthatod a teljesítményedet, emellett időt és energiát takaríthatsz meg. Az automatizálással és az ajánlatkorrekciókkal kapcsolatos további információkért lásd a Súgót.


Írta: Andrea Cohan, termékmarketing-menedzser, AdWords